Legkedvesebb könyveim


Fontosnak tartom, hogy minden könyvet a maga idejében olvassunk! Mit is jelen ez? Természetesen azt, hogy várjuk meg annak az időnek az eljövetelét, amikor elménk teljesen képes befogadni a sorok közt rejlő igazságot -  igazságokat.

Nagyon szeretek olvasni. Szeretem a kezemben tartani A Könyvet olvasás közben, minél régebbi kiadású, annál rejtélyesebb, misztikusabb. Mi mindent látott már, mennyi helyen megfordult az elmúlt évtizedek során.
Mielőtt bele kezdenék az olvasásba, mindig megnézem a kiadás évét. Az 1986. előtt megjelent példányokat kifejezetten kedvelem, hiszen idősebbek nálam. Valamilyen oknál fogva, jóleső érzéssel tölt el.

Jártam már úgy, hogy nagy nehezen elolvastam egy könyvet, a figyelmemet teljesen nem tudta lekötni. Szinte vártam már, hogy a végére érjek. Pár év múlva ismét a kezembe vettem, elkezdtem olvasni. Mintha nem is ugyan az a könyv lett volna! Le sem tudtam tenni. Teljesen más szemmel láttam minden egyes leírt szót, mint az előző alkalommal. 

Tanulság: a könyv nem változott, egyetlen egy szót sem írt át benne senki, a változás bennem ment végbe. Érdemes megvárni azt az időt, amikor éretté vállunk a könyv által hordozott információk befogadására! Ha erre még nem értünk meg, lehet az a világ  legjobb könyve, tele okos gondolattal, számunkra unalmas és közhelyes lesz.  Keressünk olyan könyvet, melyet szívvel - lélekkel olvasunk, elejétől a végéig.

Leginkább az igaz történeteket feldolgozó regényeket szeretem. Az életnél és a sorsnál nincsen rafináltabb, nagyszerűbb író. Sokszor a valóság is valótlannak, túlzónak tűnik. Akár egy szereplő jellemére, akár egy élethelyzetre vonatkozóan. Szeretem azokat a regényeket, amelyekben megjelennek a főhős, és más további szereplők előző életei. Fény derül az összefüggésekre. Hiszek az Isten és az Égiek létezésében, és abban, hogy van élet a születés előtt, és a halál után, a létezésnek nem csupán a fizikai test az egyetlen formája.

A következő könyvek nagy hatással voltak rám, az eddig olvasottak között ők a Nagy Kedvencek.





Haich Erzsébet
Haich Erzsébet 1897. március 20-án született Budapesten. Zenét és szobrászatot tanult, az I. világháborút követően nemzetközi elismertségre tett szert.

A harmincas évek végén ő alapította az első budapesti jóga-iskolát.


A II. világháború után elhagyta az országot. Amerikába, majd Zürichbe utazott.


Zürichben Selvarajan Yesudiannal közösen alapított hathajóga-iskolát.


Ezzel párhuzamosan szintén nyitott Olaszországban, Diano Marinoban egy nyári jóga-iskolát, amely átköltözött Svájcba, Ponte Tresába az ötvenes évek elején. Mindkét iskola 1989-ig működött. 


Haich Erzsébet 1994 júliusában tért vissza az örök, belső forráshoz.









Fantasztikus könyv! Hálás vagyok Erzsébetnek, hogy megosztotta velünk ezeket a bensőséges, személyes emlékeket, tapasztalásokat. Sokat lehet belőle tanulni. Szívet melengető. Számomra: A Könyv!













Teljesen más megközelítésből láttam Indiát, magát a jógát, és a jógikat, a könyv olvasása után. Mindjárt az elején megismerkedünk az író gyermekkorával, érzéseivel. Ki gondolná erről a gyönyörű, egészséges külsejű férfiról, mennyi nehézségen ment át. A Beavatás című könyvben is szereplő Yesudian, képekkel illusztrálva, ízelítőt ad az igazi, valódi jógáról, ahogyan azt indiai mesterétől tanulta. Ahogyan fontos a test - lélek - szellem egyensúlya, ugyan úgy fontos a testtartások - légzőgyakorlatok - tudat vezetés egysége, jelenléte a jógában.

 Sport és Jóga című könyvből






Selvarajan Yesudian 1916-ban született Dél-Indiában, Madrászhoz közel, egy keresztény orvos család gyermekeként. Nagyon gyenge, beteges kisfiúként kezdte életét. 

Tizenéves korában az orvostudomány által gyógyíthatatlannak tartott izomsorvadást állapítottak meg nála. Ekkor találkozott a hatha jóga mesterével, Móhan Szingh-gel, aki rövid időn belül jelentős javulást ért el. és végül teljesen meggyógyította tanítványát.



 Sport és Jóga című könyvbő

Húszéves korában, 1937-ben indult hosszú európai útjára, amely során eljutott Magyarországra is. Yesudian Eleinte nem is akart jógaoktatással foglalkozni, elsősorban orvosi és testnevelési tanulmányai miatt érkezett, de barátai közül sokan érdeklődtek a jóga iránt. Yesudian jógáról szóló előadásai és írásai nagy népszerűségnek örvendtek, hamarosan könyve is megjelent „Sport és jóga” címmel. A könyv hatalmas sikert aratott.

Yesudian Haich Erzsébettel együtt nyitotta meg első jógaiskoláját.
A sors játéka folytán végül mégis Svájcban telepedtek le, ahol számos jógaiskolát hoztak létre, többek között Zürichben – mely hamarosan Nyugat-Európa legismertebb jógaiskolája lett. 

Selvarajan Yesudian
Jóga oktatás - Yesudian
























Valódi igaz történet egy férfiról, aki gyógyító képességeit mások javára használta, tudását tovább adta tanítványainak. A könyv által bepillantást nyerünk életébe, a gyógyítás misztériumába.


"Kicsoda valójában a ciprusi mágus? Nem más, mint a Sztrovoloszban élő Daszkalosz, a rendkívüli képességekkel megáldott gyógyító, akinek derűje, humora és embertársai iránti szeretete átsugárzik e könyv sorai között is.Világképe és gyógyítási módszere a hindu karma-tan és a keresztény tanítások ötvözetéből táplálkozik, gyógyítási eredményei a csodával határosak.A kötet legnagyobb varázsa, hogy a mágus személyesen mesél nekünk. Választ kapunk tőle az okkult tudományok és a csodatevés számos izgalmas kérdésére.A szerző, Kyriakos C. Markides, a ciprusi származású amerikai szociológus gyermekkora óta ismerte a ciprusi mágus hírét. Úgy határozott, hogy személyesen is megismeri a csodatévő mestert és tanítványait, s feljegyzi a körükben eltöltött napok élményeit. Daszkalosz, a gyógyító mágus, aki másnak interjút sem adott, befogadta Markidest tanítványai körébe és hozzájárult ahhoz, hogy könyvet írjon róla. Így született A ciprusi mágus."






Részlet a szerző JEGYZETÉBŐL:
„Úgy kezdődik, hogy az ember magasabb szinten kezdi érzékelni élete folyamatát. Felfigyelünk a véletlen esetekre, amelyek mindig épp a legmegfelelőbb embereket hozzák elénk, hogy életünkben fontos változást idézzenek elő, új irányba tereljék. A mai ember hajlamos mélyebb jelentőséget tulajdonítani az ilyen eseményeknek, mint a megelőző korok emberei”...

Hősünk, aki a könyv végéig névtelen marad, most hall először az Első Felismerésről: tudatosodik benne, hogy milyen véletlenek hatottak és hatnak közre az élete alakításában. Nem hisz ugyan abban, hogy a Kézirat az emberi lét minden rejtélyét megvilágítaná, de a titok felébreszti a kíváncsiságát. 

Számtalan veszélyes kaland során jut el a Kilencedik Felismerésig, és ő is egy lesz azok közül, akik azt hirdetik, hogy világméretű változásnak vagyunk tanúi, s ha megnyitjuk elménket és szívünket, részeivé válunk az új spirituális kibontakozásnak.




Izgalmas, mozgalmas történések sorozatán át ismertet meg minket James Redfield, mind a 12 felismeréssel, a hatalmi drámákkal, a véletlennek látszó jelenségek fontosságával, és azzal a ténnyel: az életünkben minden jelen lévő ember üzenetet hordoz a számunkra.




























Szintén egy magyar származású írónő, a Balaton partjáról, egy igazán meglepő, fordulatokban gazdag történettel.


A regény főszereplője Gabriela Le Bon, aki különleges képességgel rendelkezik. Kislányával és megrázó múltjával érkezik a Chevonkastélyba. Keresi elveszett szívét, lelkét, önmagát. Múltja erős szállal köti ehhez a varázslatos helyhez, illetve a kastély lakóihoz. De vajon miért hajol fölé a Chevon-ok óvó karja? Miért támogatja Gabrielát szokatlan égi segítség az útkeresésben? És miért akarja felújítani a belső kastély kiégett kápolnáját? Miközben végigkísérjük a főszereplő sorsának alakulását, ráeszmélhetünk, hogy a kápolna valójában belül, lelkünk legmélyén feszül. A ragyogásához azonban fel kell vállalnunk tehetségünket, használnunk kell képességeinket és tudásunkat. Tanúságot kell tennünk hitből és bátorságból. De mindenekelőtt szeretnünk kell igazán.


Mindennapi használatra, hogy jobban eligazodjunk a világon, és önmagunkon! A szembesülés, felismerés sokszor fájdalmas, viszont mindenképpen hasznos, segít a személyes fejlődésben.


Húsz évvel első magyarországi megjelenésük után sem veszítettek tanításaik igazságából és népszerűségükből. A szerzők abból az azóta már széles körben elterjedt elméletből indulnak ki, hogy a betegségeknek lelki hátterük van, vagyis pszichés problémák testi megjelenési formái. Tehát a betegségek szimbolikájának megismerésével módunk lesz arra, hogy megfejtsük a beteg mindenkori problémáját. A könyv először a betegség filozófiáját tárgyalja, majd sorra veszi a leggyakrabban előforduló betegségeket, megvilágítva azok valódi jelentését, illetve jelentőségét lelki problémáink megoldásában. A könyv azoknak az olvasóknak szól, akik a tudásra vágynak, nem a tudományra. Akik hajlandóak saját útjukon járni, akik képesek eltöprengeni az élet által rájuk mért nehézségeken, és nem akarják a külvilágra, a környezetre áthárítani minden esetben a felelősséget. 





































































Kedvenceim Jane Austentól.

A Hampshire megyei Steventon falujában született 1775. december 16-án. 
Jane a nyolcfős családba hetediknek született, öt báty, egy öcs és egy nővér mellé. Apja plébánosként elég tekintélyes fizetést kapott, de mivel nyolc gyermeket kellett felnevelnie, nem számítottak tehetős családnak.
Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzően hatott az írásra. Sőt, kiterjedt rokoni és baráti kapcsolatai révén élményei jóval messzebbre jutottak a steventoni parókiánál. Ebből a világból merítette regényeinek helyszíneit, szereplőit és témáját.


Az öt hajadon leánygyermekkel büszkélkedő Bennet család még nem sejti, hogy a szomszéd birtokot megvásárló ifjú, vagyonos nemesember és legjobb barátja akaratlanul is alaposan felforgatják majd a családtagok hétköznapjait. Szenvedélyes mulatságok, intrika és pletyka, szerelmi incselkedés és féltékeny bosszú története ez, amelyben egy ifjú hölgy mindenki eszén túljár, és tűzön-vízen át megtalálja a boldogságát. 
Jane Austen utánozhatatlan ironikus humora és a XIX. századi Anglia tarka korrajza teszi páratlanul szórakoztatóvá az írónő legismertebb, és legtöbbször filmre vitt romantikus regényét.






Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet csak Anne Elliot nem...
A Meggyőző érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.











2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó a blogod, és külön boldogság, hogy a kedvenc könyveidet is megosztottad velünk! Köszönjük szépen! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...