2013. november 12., kedd

Rakott karfiol


A rakott ételek közül, nekem ez az abszolút kedvencem.

Mielőtt vegán lettem, a rakott káposzta volt nálam az első helyen, emlékszem, egyszer két hónapi hús nem evést törtem meg egy tányér finom rakott káposzta miatt :)

Akkoriban nem is hallottam arról, hogy ennek az ételnek van vega és vegán változata. Sőt, még a vegán szó jelentésével sem voltam tisztában.

Ez az étel gyorsan elkészíthető, főként, ha az időnket okosan osztjuk be.
Úgy szeretek főzni, hogy közben jusson időm elmosogatni, rendet rakni, a tiszta tányérakat elpakolni.

Szeretek rendet tartani a konyhában, az a legjobb, amikor nem is látszik, hogy mi minden történt az előtt, hogy az étel az asztalra került volna. 




Rakott karfiol


hozzávalók:

5-6 dkg karfiol (tönk nélkül)
1 csésze (kb. 10 dkg) rizs
1 db pici krumpli ( a lehető legkisebb, amit találunk)
1 db paprika
2 db paradicsom
1 közepes fej vöröshagyma
3-4 ek. szója granulátum
1-1,5 dl szójatej
Mustár
Olaj
Pirospaprika



A rizst 1, 5 × mennyiségű vízben, sóval, vegetával (szárított lestyán)  kb. 10 perc alatt megfőzzük.

A karfiolt rózsáira szedjük, 1 ek. sós vízben puhára főzzük (vigyázzunk, ne főzzük szét) .

A krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk, feltesszük főlni.

A szója granulátumot leforrázzuk annyi vízzel, hogy az jól ellepje.

Pörkölt alapot készítünk. Megdinszteljük a vöröshagymát kevés olajon, beleteszünk egy kevés pirospaprikát, belevágjuk a paradicsomot és a paprikát. Ha megpuhult beletesszük az alaposan kinyomkodott szója granulátumot, ízesítjük sóval és borssal.

Miután a krumpli megfőtt, leszűrjük. Turmixgépbe tesszük a szójatejjel, kevés vöröshagymával, mustárral, sóval és borssal, összeturmixoljuk.
Annyi szójatejet tegyünk bele, hogy folyós állagú legyen (állásában besűrűsödik, ilyenkor egy kis tejjel hígítsuk).


A tepsibe vagy az üvegtálba, először öntsünk az előbbi öntetből egy keveset, tegyük rá a rizst, a rizsre a pörköltet, arra a karfiolt. Végül a maradék szója öntetet.



Melegítsük össze kb. 10-15 perc alatt 175 fokon.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...